|
|
|
|
|
Ruházat
Javasoljuk, hogy a fizetésének megfelelően öltözködjön! Ha drága ruhát és táskát hord, akkor túl jó a sora, ezért nem kell felemelni a fizetését. Ha rosszul öltözött, akkor meg kell tanulnia a pénzzel jobban bánni. Amíg ennek jelét nem látni, nem kaphat fizetésemelést. Ha megfelelően öltözködik, akkor jól be tudja osztani a pénzét, tehát szintén nincs szüksége nagyobb fizetésre.
A rabbinikus hagyomány egy midrása szerint a pletyka rosszabb, mint a vérontás. A gyilkos ugyanis csak egyetlen embernek – az áldozatnak – árt. A pletykás azonban háromnak: saját magának, annak, akinek mondja és annak, akiről mondja...
(Tanchumá, Mecórá, 2)
Popper Péter szerint a lódítás és rágalom között ficánkol a pletyka. A lódítás játékos. A hazugság gonosz. A pletyka még nem döntötte el, hogy milyen akar lenni...
1. Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre kétnapi fejadagot tesz ki.
Eredeti: Csiga-Biga gyere ki! Ég a házad ideki. Kapsz tejet, vajat, holnapra is marad.
Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából ekképpen:
"Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni."
Megjelent: Tericum Kiadó - 2005
(részlet)
Képzeljük el, hogy egy ügyvéd hobbija a gépírás. Ezt a hobbiját olyan szintre fejlesztette, hogy megnyeri a gépírók világbajnokságát. Kérdés, hogy ez az ügyvéd maga gépelje-e a beadványait. Első ránézésre a válasz az lenne, hogy persze, hiszen pillanatok alatt leveri. De ha elég jó ügyvéd (mondjuk a századik legjobb), akkor nem csodálkozunk azon sem, ha a főnöke, amikor látja, hogy gépel, szigorúan rászól, hogy ezt csinálja otthon, hobbiból, de ne itt, kiemelt ügyédi fizetésért.
Megjelent: Boss Magazin - 2004
(részlet)
Karácsonyok emléke
A karácsony a gyerekek ünnepe, legszebb karácsonyi emlékeink talán mindannyiunknak gyermekkorunkból származnak. Amikor a Karácsonyt még valami varázslat és csodahangulat lengte be, amikor az oly sokat áhított síró hajasbaba, a kisvonat, az első mackó egyszer csak ott várt minket a csillogó, szikrát szóró karácsonyfa alatt, s mi repeső örömmel, de egyben a csodától megilletődötten vettük kezünkbe őket. Jó lenne mindig emlékezni ezekre a pillanatokra és tudni hinni benne, hogy a csodák olykor valóra válnak. Néha ki kell lépnünk a valóság rideg világából, s elhinnünk, hogy a szeretet és a boldogság alanyi jogon jár nekünk. Számomra ez a karácsony üzenete.
„Ahogy idősödöm, még inkább válogatok. Én már csak jó bort iszom, jó ételt eszem, csak jó könyvet veszek a kezembe, és jó emberek társaságát keresem...”
Karinthy Ferenc
A család mindig nagyon fontos szerepet játszott az életemben. Csodálatos érzés volt gyermekeim születése, növekedése, felnőtté válása. A legfontosabb emlékek, a legszebb pillanatok hozzájuk kötődnek. Az unokák születése fokozni tudta a boldogságom.
Nyugdíjas éveim pedig Folti, az én kis beagle kutyám ragyogta be tizenkét éven át.
Fantasztikus helyeken és emberek mellett dolgoztam. Hivatásom lehetővé tette, hogy több szakmára, az élet számtalan területére nagy rálátásom legyen. A magas beosztású vezetők közelsége és jóindulata lehetőséget biztosított számtalan rendezvényen, premieren való részvételre. A meghívók és tiszteletjegyek átadása színesebbé tette életem. Nagy hálával gondolok azokra, akiknek ezt köszönhetem.
Sokan kérdezik, hogy jutott eszembe könyvet írni. Az életem amplitúdója sokkal nagyobb mélységig és magasságig mozog az átlagembereknél. A legnagyobb mélységek után, mindig nagy magasságokba röppent.
Így alakult, hogy a sikeresnek induló bróker cégnél – főnököm hirtelen halála után – állást kellett keresnem. Ez a rendszerváltás után történt, amikor a titkárnőktől diplomát és több nyelv ismeretét várták el. Hirtelen az esélytelenek táborába kerültem és megalázó felvételi beszélgetések sorát éltem át. Egy ilyen alkalom után leültem az írógéphez és pár oldalon leírtam a szakmai hitvallásom, ismeretem. Feltettem magamnak és a világnak a kérdést, miért nem kell a megszerzett tapasztalat? Az írást elküldtem több női magazinnak. Rövid idő múlva a Nők Lapjában megjelent a meghúzott változat. A cikk mellett több közismert személy titkárnőjét szólaltatták meg. Sokan hívtak, gratuláltak. Rövidesen megfelelő állást is kaptam.
Pár évvel később kéziratom elkerült Ottlik Károlyhoz, aki felhasználta a Protokollkódex titkárnő fejezetéhez. E könyv kiadója, a Szaktudás Kiadó Ház vezetője tette fel a kérdést, vállalnám-e titkárnő kézikönyv megírását? A felkérés nagyon megtisztelő volt, így gondolkodási időt kértem és elkészítettem a tartalomjegyzéket. Amikor átadtam, időpontot kértek a kézirat leadására. Így kezdődött...
Amikor nyaralásunkon készült fotóim nézegetve egy grafikus azt mondta, mindig fényképezőgéppel a nyakamban kellene járnom, egy életre meghatározta a hobbim. A digitális fényképezőgép megjelenése után, már semmi nem állt útjába a korábbi tanács beteljesülésének. A fotózás szeretete nemcsak az élmények megörökítését, hanem a látásmód megváltozását is magával hozta. Nyitottabb szemmel járok a világban, de még a korábban megszokott utcákon is. A fotózáshoz érdekes téma kell, így boldogan utazom, ahányszor csak tehetem. A legnagyobb örömforrás számomra.
2011-ben, nyugdíjasként csatlakoztam a Budapesti Városvédő Egyesület Fotós csoportjához, és közel tíz évig fotóimmal segítettem a munkájukat. Igyekeztünk megörökíteni minden régi épületet, teret, mielőtt bezárnák, lebontanák, eltűnne az utókor látóteréből.
A fényképezőgép az egyetlen eszköz, amellyel meg lehet állítani az időt, meg lehet örökíteni a pillanatot, az érzelmeket. A fotósok jelentős része azt vallja, hogy igazából nem a felszerelés a döntő, hanem a „szem”, azaz a fényképező ember egyéni látásmódja.
„A fénykép maga az a pillanat, amikor megnyomod a gombot. És ez a pillanat soha nem tér vissza.”
René Burri
Megjelent a Magyar Titkárnők Országos Egyesülete Titkárnői Hírlevelében
Egyik nap pályatársam arra panaszkodott, hogy amikor elmarad a napi két megaláztatás, elgondolkodik mit csinált rosszul.
Ez akár tréfa is lehetne, de sajnos a valóságot tükrözi. A titkárnő kiszolgáltatott a főnök hangulatának, habitusának és intelligenciájának. Azonban vigyázzunk, hogy önértékelésünket ne csak a főnök véleményétől tegyük függővé, mert a bűntudat és az értéktelenség érzése – stressz a javából.
Másnap a televízió egyik csatornája vetítette A hazugsággyáros című amerikai-kanadai filmdrámát. A film megtörtént eseményt dolgoz fel. A tehetséges fiatal újságírót, Stephen Glasst váratlanul elbocsátják a nagy hírű amerikai hetilaptól, a The New Republictól. Hank Heaven címen közölt írása alapján, a lap új főszerkesztője gyanakodni kezd, vajon mennyi igazság van ebben a cikkben és a fiú korábbi írásaiban, melyeket náluk és más neves lapokban jelentetett meg.
A szerkesztőség titkárnőjének csak egymondatos szerep jutott a filmben, amire felkaptam a fejem. A főszerkesztőnek mondta a botrány kirobbanása után. – „Fénykép a megoldás. Minden cikk mellé fotót kell kérni, az nem hazudik.”
Most nem érdemes taglalni, hogy a digitális fotózás lehetővé teszi a felvételek manipulálását. Inkább arra kell figyelni, hogy a titkárnő mennyire elsajátítja a szakmát, melyben a körülötte lévők dolgoznak. Mégis kívülállóként látja a megoldást.
Vagy mindannyiunk életében adódhat olyan pillanat, amilyennel az Erin Brockovich – Zűrös természet c. filmben találkozhatunk. Ebben Julia Roberts hitelesen játsza el a főhőst, aki egy karambol miatt elvesztette állását. Ügyvédhez fordult, hogy beperelje a karambol okozóját, de nem nyerte meg a pert. A nagyszájú hölgy ezután bement az ügyvédhez, és kérte, ha már elvesztette a pert, legalább segédtitkárnőként alkalmazza őt. Aztán – jogi ismeretek nélkül – észrevett egy apróságot az egyik aktában, s mire a világ felébredt, Erin Brockovich és Ed Masry megnyerte az Egyesült Államok addigi legnagyobb kártérítési perét: háromszázharminchárom-millió dollárt szereztek egy megmérgezett vizű kisváros hatszáz lakosának.
Érdemes tehát odafigyelni a titkárnőkre, akik a szorosabban vett feladataik mellett az adott cég működési területének csínját-bínját is ellesik. Nemcsak a titkárnőknek szól az, hogy becsüljék meg jobban magukat, hanem erre érdemes a főnököknek is odafigyelniük, hiszen ezzel nemcsak a titkárnő emberi méltóságát tisztelik meg, hanem szárnyakat is adnak neki.
Ezt a számot pedig érdemes cikkünknél „nyitva felejteni” a főnök asztalán...
|
|
|
|
|
|
