Az egyik legismertebb magyar rockopera, az István, a király televíziós közvetítéssel egybekötött válogatása a 25. évforduló alkalmából, melynek köszönhetően a nézők nemcsak láthatják a castingot, hanem szavazással dönthetnek kedvenceik sorsáról.
A műsor tervéről Rosta Máriától, a Zikkurat Színpadi Ügynökség producerétől hallottam először, amikor a műsorszinopszissal felkereste főnököm, az ORTT támogatását kérve.
Umberto Eco: Gyufalevelek c. könyvéből idézet
Jó tanácsokra bukkantam az interneten: eligazítanak, hogy kell jól írni. Némi változtatással ezennel közzéteszem őket, azt hiszem, sokaknak kapóra jönnek majd, kivált azoknak, akik írótanfolyamra járnak:
A fotó a Mesterségek Ünnepén készült, 2006. augusztus 19-én a Budai Várban.
Megjelent a Pony Club Magazin 2008. márciusi számában.
A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerűvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, aabba rímképletű badar versikéket fabrikálni, melyeknek első sora általában személynévre végződött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplőjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt az irodalmi berkekben, egyetemek táján, a katonatiszti karban, de bizony a felsőbb papság köreiben is, hasonlóan a malac viccekhez, csak éppen virtuózan leleményes rímekkel, énekelhető formában előadva. A műfaj illetve a versforma valójában sokkal régebbi eredetű, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik ezt a formát, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet.
Most pedig következzenek Bencze Imre nekem küldött limerickjei, melyet szívből köszönök.
Gyönyörű vagy, ó magyar nyelv, alig győzlek csudálni,
Ámde olykor miattad kell ritkás hajam csupálni.
Mennyi erő, mennyi szépség, mennyi játék, mennyi tűz,
Szájára vesz Ganaj Pesta, mennyi mocsok, mennyi bűz.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
Minden rajtunk múlik. Nincsenek véletlenek. Életünk minden apró mozzanatát mi magunk idézzük elő. Ha értjük is ezt az üzenetet, a legtöbbünknek nehéz megtapasztalni a saját életünkben, pedig sokat segítene a mindennapokban is, ha képesek lennénk gyakorlatban alkalmazni ezt a tudást.
Igyekszem összegyűjteni ismert emberek nyilatkozatait a titkárnőjükről. Talán tanulhatunk belőle, vagy erőt gyűjthetünk, hisz sokszor csak mi tudjuk az igazságot...
|
