Minden rajtunk múlik. Nincsenek véletlenek. Életünk minden apró mozzanatát mi magunk idézzük elő. Ha értjük is ezt az üzenetet, a legtöbbünknek nehéz megtapasztalni a saját életünkben, pedig sokat segítene a mindennapokban is, ha képesek lennénk gyakorlatban alkalmazni ezt a tudást.
Képzeljük el, hogy frissen, kiegyensúlyozottan ébredünk! Szinte mosolygunk a világra. Gondolataink tiszták. Nem bosszankodunk a szomszédunk miatt, nem félünk a főnök raportjaitól. S meglepetten tapasztaljuk, hogy a busz pontosan érkezik, nincs rajta tömeg, sőt, egy régi, kedves ismerősbe is belebotlunk, akire nemrég gondoltunk.
De ugyanezt fordítva is tehetjük. Idegesen, kapkodva indulunk otthonról. A kocsi alig akar beindulni. Autóstársaink nem engednek minket kikanyarodni az utcából, mi szentségelünk, utána pedig kifogunk egy hatalmas dugót, és csak tovább idegesítjük magunkat... Ugye, ismerős?
Oda-vissza áramló energia
Amikor gondolataink pozitív energiát sugároznak, ezt az építő erőt kapjuk vissza „az élettől”, s amikor negatívak vagyunk, akkor szintén minden, így a rossz is visszaáramlik hozzánk. S ha ezt már tudjuk, akkor képesek vagyunk arra, hogy figyeljünk magunkra, pozitív gondolatokat fogalmazzunk meg, és arra összpontosítsunk, amit szeretnénk, nem pedig arra, amit el akarunk kerülni. Ezzel máris el is indultunk az úton, hogy tudatosan legyünk jelen az életünkben.
Mindazok, akik már felfedezték maguknak ezt a tudást, tisztában vannak vele, hogy egész életüket alakíthatják így. Hiszen a gondolat hatalom, s ezen túl energia. Az energia pedig képes arra, hogy oda-vissza áramoljon.
Ne csak élj, tudd is!
Csattos Ilona életterapeuta arra hívja fel a figyelmünket, hogy „Ne csak éld az életedet, hanem tudd is, hogyan éled azt!”
- Agyunk tulajdonképpen a külvilágban zajló eseményeket rögzíti érzelmek formájában. Ezek az érzelmek jelennek meg bennünk folyamatosan, bármi történik is velünk az életünkben, és ezek váltják ki gondolatainkat. Nagyon egyszerű kipróbálni, hogy mi van jelen az agyunkban ebben a pillanatban. Azt szoktam kérni a hallgatóimtól, hogy figyeljenek egy kicsit befelé, és „gondoljanak a következő gondolatukra”. Ilyenkor mindenki meglepetten tapasztalja, hogy nincs „semmi” a fejében.
Tehát kilencvenkilenc százalékban a múltbeli eseményekre reagálunk és nem a jelenre, azaz a múltat éljük és nem a jelent!
- Ez elég ijesztő! Vagyis képtelenek vagyunk kiszakadni a múltunkból?
- Igen, mert az agyunk védekező mechanizmusa mindig figyelmeztet bennünket, nehogy valami, a régihez hasonló kellemetlen élménnyel találkozzunk. A másodperc töredékrésze alatt felmerül bennünk az az érzelem, amelyet korábban megéltünk, és ez azonnal előhívja az ennek megfelelő, megszokott régi reakcióinkat. Persze mindez tudattalanul zajlik le bennünk.
- Akkor valójában kinek az életét éljük?
- Igen, ez jó kérdés. Mondhatjuk, hogy a sajátunkat, csak nem úgy, ahogy kellene. De mondhatjuk azt is, hogy a szüleink életét éljük, mert például sokan mindent megteszünk azért, hogy „csak ne úgy csináljunk valamit, ahogy ők”, és lám-lám, előbb-utóbb rájuk ismerünk magunkban...
Minden embernek van elképzelése arról, hogy mit szeretne szépen és jól megvalósítani az életében. Azonban, amikor elkezd a megvalósítás útján járni, akkor a múltbeli érzelmek, tudattalan reakciók, védekezések megjelennek, és máris elterelik a figyelmét arról, amit szeretne. Valójában tudattalanul arra reagál, hogy milyen érzések jelentek meg benne, és ezeket fogja rávetíteni arra, amit szeretne. Megmagyarázza magának, hogy miért nem csinálja, mi a kifogása ellene, ki akadályozza meg ebben stb. Tehát ahelyett, hogy kitartóan arra figyelne, most, itt ebben a pillanatban mi a dolga és mit szeretne, ezek a múltbeli érzelmek elviszik a figyelmét más irányba. Sajnos, ez a figyelem is teremteni fog. Nem arra figyel, amit szeretne, hanem arra, amit el akar kerülni. Valójában az ember évezredek óta, generációról generációra semmi másra nem fókuszál, hogy mi ne történjen meg vele, ahelyett, amit szeretne. És végül az történik meg vele, amit el akart kerülni, s ami tovább erősíti a félelmeit.
Ősi félelmeink
Mindannyian könnyebben fejezzük ki magunkat úgy, hogy „nem szeretném elveszíteni az állásomat”, ahelyett, hogy azt mondanánk: „szeretem a munkámat, és szeretném, ha sokáig meg tudnám állni a helyem a pozíciómban”. Gyakrabban mondjuk, hogy „nem szeretnék nélkülözni”, mint azt, hogy „szeretnék bőségben élni”. Ebből is látszik, hogy a tudattalan félelmek irányítanak bennünket, azok a dolgok, amelyeket el akarunk kerülni.
- Ha gondolatainkat valamire és nem valami ellen fordítjuk, akkor biztos, hogy jobb irányt vesznek a dolgaink?
- Igen, de ez időbe telik. Nem lehetünk türelmetlenek! Évezredes, generációkon átörökített, belénk íródott gondolkodási metódust kell megváltoztatnunk. Ez nem egyszerű feladat. De aki elkezdi élni, annak egyszer csak egyszerűvé válik.
- Mi az első lépés?
- Mindig, amikor megjelenik a régi érzelmek egyike, vegyük észre - ez az első lépés. Amikor lüktet bennünk egy új probléma, amikor azt érezzük, hogy fájdalom ért, vagy megint belekerültünk egy igazságtalan helyzetbe, akkor - a korábbi gondolkodásmódunk szerint - rendszerint elkezdjük keresni az okokat, gyártani a kifogásokat. Hagyjuk abba a keresést, a kifogások gyártását, mások okolását és az önvádaskodást is! Ha erre képesek vagyunk, biztosan nem sodródunk bele egy véget nem érő kutatásba, és ezek a negatív és fölösleges, a lelkünket felőrlő gondolatok sem veszik el energiáinkat. Ezek helyett arra fókuszálhatunk, hogy mi is az, amit eredetileg szerettünk volna, ami helyett a problémát kezdtük megélni. Persze ez még nem fogja a teljes megoldást nyújtani minden gondunkra, de megtörténik az első kis lépés, hogy tudatos viszonyunk legyen önmagunkhoz. S ha önkéntelenül fel-fel is bukkannak régi gondolataink, próbáljunk meg továbbra is csak arra figyelni, amit szeretnénk!
Szerző: Salamon Brigitta természetgyógyász, reflexológus
Megjelent: Nők Lapja 2007. március 7.
