Szeszes limerick (1)

There was a young fellow named Sidney
Who drank till he ruined his kidney.
It shriveled and shrank,
As he sat there and drank,
But he'd had a good time at it,didn't he?

Öregúr, otthona Sydney,
Megtanult magyarmód ynny,
Naponta négy-öt pint
Bort vagy gint fölhörpint –
Asszonya nem győzi sydney.

(A magyar nyelv szimfóniája – tíz tételben)

Mottó:
Nem tudom én, melyik volt szebb,
Melyik dicsőbb, melyik nagyobb?
(Tóth Kálmán)

I. Őseinket felhozád...

Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul szájra...

Árva borjú anyátlanul, három veréb hat szeme,
Puszta pajta fedetlenül, szenes csutak fekete.

A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert délben mindig elmegy valahova, 14:00 órakor megérkezik, és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet,hogy kiderítse, mit csinál közben.

A nyomozó másnap jelenti:

– János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és lefeküdt a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.

– Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
– Khm... Megengedi, hogy tegezzem?
– Természetesen.

– Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután lefeküdt a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül, és visszajött dolgozni.

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Milyen nyelv a magyar, s hogy hát
Európába hogy` került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér...
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet...!

Firenze 1984. X. 12.

(...Hegedűs Géza író mondogatta hajdan a Színművészeti Főiskolán tanítványainak, hogy a miénk a világ leggazdagabb nyelve. Magyarra ugyanis a világ minden műve lefordítható hibátlanul, olykor az eredetit fölülmúló szépséggel, legyen az rímes, időmértékes, alliteráló, képzettársítós szabad vers, vagy költői próza: Homérosz, Petrarca, James Joyce, Marcel Proust, Jerzy Andrzejewski, ashaninka, szuahéli és japán költemény, stb. Ámde a mi irodalmunk más nyelvekre alig ültethető át, mivel a mi képi gazdagságunk, játékosságunk, szavaink zenéje és a benne rejlő jelentésárnyalatok sokasága elvész ott, ahol az ilyesminek szűkebb a tere.
Emlegetett példája szerint a magyar a helyváltoztatásra kb. 45 igét tud, az utána következő leggazdagabb európai, az olasz, csak 26-ot.

Az aratóért jön a kaszás,
A házmester beadja a kulcsot,
A molnárt felõrli az élete,
A szabónak elszakad élete fonala,
A pék megeszi kenyere javát,

Az egyik legismertebb magyar rockopera, az István, a király televíziós közvetítéssel egybekötött válogatása a 25. évforduló alkalmából, melynek köszönhetően a nézők nemcsak láthatják a castingot, hanem szavazással dönthetnek kedvenceik sorsáról.

A műsor tervéről Rosta Máriától, a Zikkurat Színpadi Ügynökség producerétől hallottam először, amikor a műsorszinopszissal felkereste főnököm, az ORTT támogatását kérve.

Umberto Eco: Gyufalevelek c. könyvéből idézet

Jó tanácsokra bukkantam az interneten: eligazítanak, hogy kell jól írni. Némi változtatással ezennel közzéteszem őket, azt hiszem, sokaknak kapóra jönnek majd, kivált azoknak, akik írótanfolyamra járnak:

A fotó a Mesterségek Ünnepén készült, 2006. augusztus 19-én a Budai Várban.

Megjelent a Pony Club Magazin 2008. márciusi számában.

A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerűvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, aabba rímképletű badar versikéket fabrikálni, melyeknek első sora általában személynévre végződött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplőjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt az irodalmi berkekben, egyetemek táján, a katonatiszti karban, de bizony a felsőbb papság köreiben is, hasonlóan a malac viccekhez, csak éppen virtuózan leleményes rímekkel, énekelhető formában előadva. A műfaj illetve a versforma valójában sokkal régebbi eredetű, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik ezt a formát, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet.

Most pedig következzenek Bencze Imre nekem küldött limerickjei, melyet szívből köszönök.