felso kep
term image

Tóth Krisztina: Párducpompa


Magvető Kiadó – 2017

Fülszöveg:
Posta, trolibusz, orvosi ügyelet, plázasétány, iskola, végállomás, tömött vasúti kocsi, kutyafuttató - Tóth Krisztina ötven története a mi mindennapi életünkben játszódik. Mintha mi állnánk saját magunk előtt a sorban. Gogol szelleméhez hűen: ha nevetünk, magunkon nevetünk. Már pedig abszurd humorból és empatikus iróniából itt nincs hiány. A Párducpompa elbeszélései groteszken realista pillanatfelvételek, lírai lassítások, precíz megfigyelések arról, miképpen élünk és félünk a mai Magyarországon.

20 éve jelent meg a Titkárnő ABC című könyvem

Emlékszem, milyen felemelő érzés volt kézbe venni a nyomdából kijövő első példányt. Később a Libri-, Fókusz- és Alexandra Könyváruházak polcain látni az írásom.
Első olvasóm Viktor fiam volt, aki olvasószerkesztőként leadás előtt jobbá tette a kéziratot. A kiadó szerkesztője már csak pár vesszőt helyezett máshová és talán két-három szó cseréjét javasolta.

Zsolt fiam a honlapom elkészítésével segített, grafikus kollégája pedig a látványt álmodta meg. Természetesen az elképzelés az enyém, ahogy a tartalmak feltöltése szintén az én feladatom.

Nem véletlen, hogy fiaimnak ajánlottam a könyvet.

„Könyvemet gyermekeimnek ajánlom,
akik születésüktől szivacsként szívták magukba a tudást, tapasztalatot, melyet átadhattam.
Ma már ők segítenek, hogy követni tudjam ezt a rohanó világot.”

A könyv megjelenése után két alkalommal felkértek a Titkárnők Országos Konferenciája nyitó előadásának megtartására Debrecenben és Esztergomban. Különös érzés volt, amikor közel száz szempár figyelte a mondandóm. Közben tudtam, hogy egy vagyok közülük, bármelyikük képes lenne a könyv megírására, mert hasonló tapasztalataink vannak. Nekem talán több szerencsém volt, és nagyobb bátorságom.

A honlap ötlete akkor született, amikor nyugdíjba mentem. Kitöltötte a napjaim, értelmes elfoglaltságot, számtalan érdekes ismerőst szerzett számomra.

Az elmúlt évtizedekben megváltozott a titkárnők munkája. Egyrészt magasabban képzettek, önálóbb feladatokat látnak el, másrészt viszont a technika gyors fejlődése miatt kicsit a hivatás varázsa megkopott.

A titkár, titkárnő szavak eredete a „titok”, amely a középkori latin secretarius szó tükörfordítása.

Amíg a telefonhívások a titkárságon keresztül zajlottak, a leveleket, jegyzőkönyveket pedig gyorsírásba diktálták, bizony sok olyan titok tárult fel előttünk, amit még a családunkkal sem oszthattunk meg. Ma a vezetők mobilon és emailben maguk intézik a bizalmas információk közlését.

A könyv talán legnagyobb érdeme a visszatekintés, a múlt életbentartása. Lassan eltűnik az a korosztály, aki használt még írógépet, indigót vagy stencilt a sokszorosításhoz.

Budapest, 2022. február

Rosch Gábor: A Hegyvidék épített öröksége I-III.


Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria – 2012-2014


I. kötet: villák, bérházak, telepszerű lakóépületek, szállodák.

II. kötet: óvodák, általános és középiskolák, felsőfokú tanintézetek, egyházi épületek.

III. kötet: irodaépületek, kulturális intézmények, tudományos intézetek, kórházak, kereskedelmi és vendéglátó épületek, kilátótornyok és ipari épületek, közlekedési épületek, temetők.


Az első három kötetet követte:
A Hegyvidék szobrai
A Farkasréti Temető sírszobrai és domborművei
A Farkasréti Temető faragott fejfái és népi sírjelei

Rosch Gábor építész, helytörténész és városvédő példátlan alapossággal, saját fotóival dolgozta fel Budapest XII. kerületének épületeit, szobrait és temetőjét.

Presser Gábor: Presser könyve 1.


Helikon Kiadó – 2020

Fülszöveg:
"Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is (...)de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki."

Presser Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a "Presser-sztorit". Azt a történetet, aminek hosszabb vagy rövidebb fejezeteit oly sokan ismerik az Omegától (1967) az LGT-n át - leginkább a dalain keresztül. A személyes hangú életrajzi könyvből most új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashatunk a "barátok és ellenségek" közt, munkával eltöltött több, mint 50 évről.

Presszer Gábor: Presser könyve



Helikon Kiadó – 2020

Fülszöveg:
"Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is (...)de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki."

Presser Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a "Presser-sztorit". Azt a történetet, aminek hosszabb vagy rövidebb fejezeteit oly sokan ismerik az Omegától (1967) az LGT-n át - leginkább a dalain keresztül. A személyes hangú életrajzi könyvből most új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashatunk a "barátok és ellenségek" közt, munkával eltöltött több, mint 50 évről.

Presser Gábor: Presser könyve 2.



Helikon Kiadó – 2021

Fülszöveg:
Amikor megjelent a Presser könyve 2020-ban, Presser Gábor, az elsőkötetes szerző rögtön folytatást is ígért.
A páratlanul gazdag életút történetei még messzebbre viszik az olvasót egy gondolkodó művész emlékeinek világába. Barátságok, anekdoták, korrajzok, világhírű zenészek, szakmai kulisszatitkok, minden, ami az első kötetben már nem fért el.

Náray Tamás: Volt egyszer egy varrodám


Libri Kiadó – 2021

Fülszöveg:
„Másokról ​sohasem beszéltünk. A véleményünket családi körben vitattuk meg. Arra kértek, ne alkossak mindenről véleményt. Vegyem számításba, hogy az én szemszögem csak egyetlen csepp a nézőpontok tengerében, s mielőtt az őszinteség álruhájába rejtett ítélkező mondataimat kiejteném a számon, vizsgáljam meg, nekem azok hogyan esnének. Ha ezt teszem, rájövök majd, hogy nem mindig visz előre a túlzott igazmondás. Hiszen az én igazságom csak az enyém, és az én egyetlen cseppnyi nézőpontom alapján jutottam arra.”

Az utolsó reggel Párizsban egy lenyűgöző karriertörténet és fordulatos életút bevezetése volt. A megjelenése óta eltelt pár évben olvasók tízezrei követték izgatottan Dárnay Dávid történetét, akik azóta is várják a fejleményeket. A Volt egyszer egy varrodám bizonyos értelemben Náray Tamás eddigi legkimagaslóbb sikerű nagyregényének folytatása, amely ugyanakkor azok számára is hiánytalanul élvezetes olvasmány, akik nem ismerik az előzménytörténetet.

Koniorczyk Borbála - Merker Dávid: Hosszúlépés Budapesten


21. Század Kiadó – 2021

Fülszöveg:
Tudjuk hol lakott itt Vörösmarty Mihály. És Littmann Pepi, az ortodox zsidó férfiimitátor, a pesti orfeumok sztárja. És hogy kik faragták Budapestet márványból és koszlott Trabant-ülésből. Kik voltak a szerencselovagok, hivatásos bajkeverők, hazafiaskodó zsidók és sóletzabáló fajvédők, a megalomániások, a minden rendszerhez ügyesen simulók, a házat a lakók kényelme elé helyező Bauhaus-hívek és a stukkóleverős IKV-szakik, akik megformálták a budapesti utcákat és azok látszólag értelmetlen kiszélesedéseit, az értéktelen homlokzatok mögé dugott értékes házakat, a budai villák és a pesti kapualjak párhuzamos világait.

8 éve sétálunk hivatásból Budapesten, a városban, amit a legjobban szeretünk. Első könyvünk, a Hosszúlépés Budapesten négy, fotelből és valóságban is bejárható sétával vezet keresztül a fővároson, hogy megismertessük azokat a tarkabarka, nagyon vidám vagy nagyon szomorú, cigaretta-, vágott liba, parfüm és pincedoh, de legfőképp összetéveszthetetlenül Budapest-szagú sztorikat és (anti)hősöket, amelyektől Budapest az ami.

Jeffrey Archer: Féltve őrzött titok - Clifton-krónika 3.


General Press Kiadó – 2019

Fülszöveg:
A ​második világháború vége Harry Clifton és Giles Barrington életébe nem a várva várt békét hozza el, hanem egy lehetetlen párharcot. A szavazás eredménye arról, hogy ki örökölje a Barrington-címet és a vele járó vagyont, döntetlen lett. A lordkancellár mindent megváltoztató szavazata örökre rányomja bélyegét mindkettejük életére.
Harry visszatér Amerikába, hogy a regényét népszerűsítse, míg szeretett Emmája egy kislányt keres: azt a kislányt, akit annak idején az apja irodájában találtak, a férfi halálának estéjén. Giles közben képviselőként a választásokra készül. Ám Sebastian, Harry és Emma fia lesz az, aki végül befolyásolhatja a nagybátyja sorsát. Az immár felcseperedett Sebastian Cambridge-be készül, az egyetemre. Egy rejtélyes módon felbukkanó Rodin-szobor azonban más irányba fordíthatja az életét, és akár halálos veszélybe is sodorhatja a fiatalembert…

Jeffrey Archer: Apám bűne - Clifton-krónika 2.


General Press Kiadó – 2015

Fülszöveg:
Az esküvői szertartáson tett megdöbbentő leleplezéssel Harry Clifton egész eddigi élete megkérdőjeleződik. Feldúltan hagyja ott a szertartás helyszínét, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon annak, akit a világon a legjobban szeret. Napokkal a második világháború kitörése előtt a megtört szívű fiatalember az egyetemet hátrahagyva beáll a Királyi Haditengerészethez, ám a hajóját elsüllyeszti egy német tengeralattjáró. A katasztrófát alig egy maroknyi ember éli túl: köztük Harry, aki alig remélt esélyt lát egy új életre, amellyel a szeretteit megkímélheti a további csapásoktól. Magára veszi egyik, tengerbe veszett társának nevét: Tom Bradshaw-ét. Az amerikai tiszt álarcát viselve érkezik meg a hajó New York kikötőjébe, csakhogy Bradshaw-t letartóztatják gyilkosság vádjával, amint amerikai földre lép. Az ügy a bíróságra kerül, a vádlott pedig egy amerikai börtönbe. Harry nem fedheti fel kilétét, hiszen azzal annak a nőnek ártana, akit a legjobban szeret a világon: Emma Barringtonnak. Mindeközben Emma hajóra száll, hogy New Yorkba utazzon. Gyermekét hátrahagyva útnak indul, hogy átkeljen az óceánon, és bármit kész megtenni, hogy a célját elérje. Egyetlen dolog hajtja: meggyőződése, hogy szerelme nem halhatott meg. Szívében érzi, hogy a férfi, akitől a sors az oltár előtt kegyetlenül elszakította, még életben van. Aprócska bizonyítéka erre egy levél. Egy levél, amely több mint egy éve felbontatlanul áll egy bristoli kandalló párkányán...

 
 
belepes