Publikációk
Megjelent: Szaktudás Kiadó Ház gondozásában – 2002
A könyvből részletek: Főmenű – Titkárnő ABC
Előadás az IBUSZ Természetjáró Egyesület tagjainak – Budapest, 2011. március 23., április 20. és május 25.
Többen érdeklődtek a webalbumomat látva, hogy milyen képszerkesztő programot használok. Beszélgetés közben kiderült, sokan próbálkoztak már képszerkesztőkkel, de elakadtak egy-egy probléma megoldásánál, amitől elbátortalanodtak. Így született meg az ötlet, hogy felhasználói ismeretem, az eddig megszerzett tapasztalatom megosztom az érdeklődőkkel.
A napokban valaki mondta, hogy minden vágya olyan szép albumot készíteni, mint az enyém, de ez biztosan soha nem fog sikerülni. Ugyan jólesett az elismerés, de én másképp gondolom. Hat éve van digitális fényképezőgépem. Amikor visszanézem az első évek fotóit, olyan felvételeket látok, amikre ma nem lennék büszke. Tehát a megoldás gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás. Sokszor saját hibáinkból tanulunk, de érdemes nézegetni mások fotóit is. A fotózás nemcsak az emléket őrzi, hanem a látásmódot is megváltoztatja. Aki fényképezőgéppel a kezében jár, az idővel olyan részleteket is meglát, amik mellett korábban elsétált.
Miért a Google tulajdonában lévő Picasát használom és javaslom?
Szeretettel köszöntelek Benneteket!
Örömmel látom, hogy ebben a nehéz időszakban is szép számmal vesztek részt a szakmai konferencián. Fontosnak tartom a tapasztalatcserét, a találkozást.
Magas szintű titkárnőképzés van Magyarországon, kiváló előadói vannak a témának, de mi gyakorló titkárnők tudjuk igazán, hogy akadnak váratlan helyzetek, melyekre pillanatok alatt kell megoldást találnunk, és ez nem mindig tanítható. A szakma szeretete, gyakorlat és némi beleérző képesség szükséges hozzá.
Nézzünk pár példát:
Főnökünk hosszabb időre elmegy magánügyben. Távollétében fontos helyről, még fontosabb emberek keresik és azonnali választ várnak kérdésükre. Mit tehetünk?
Megjelent: Pony Club Magazin – 2008 március
A felvétel a Budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepén készült, 2006. augusztus 19-én.
Megjelent: Magyar Titkárnők Országos Egyesülete Titkárnői Hírlevele – 2005
Egyik nap pályatársam arra panaszkodott, hogy amikor elmarad a napi két megaláztatás, elgondolkodik mit csinált rosszul.
Megjelent: Magyar Titkárnők Országos Egyesülete Titkárnői Hírlevele – 2003
A Budai Vár aljában laktam apró gyermekként. A háztömb körülölelt egy kerítésekkel szabdalt virágos keretet, ahol sokat játszottam. Egy nyári hétvégén különös kattogó zaj ütötte meg a fülem.
Megjelent: Nők Lapja – 1993. május 28.
Ez a pálya hasonlít a háziasszonyéhoz: egész nap lehet tenni-venni, látszat nélkül. Igazán akkor mérhető e teljesítmény, amikor nélkülözni kell.
|