felso kep
term image

A Társulat – szereposztó showműsor-sorozat az István, a király című rockopera 25. évfordulójának tiszteletére

Az egyik legismertebb magyar rockopera, az István, a király televíziós közvetítéssel egybekötött válogatása a 25. évforduló alkalmából, melynek köszönhetően a nézők nemcsak láthatják a castingot, hanem szavazással dönthetnek kedvenceik sorsáról.

A műsor tervéről Rosta Máriától, a Zikkurat Színpadi Ügynökség producerétől hallottam először, amikor a műsorszinopszissal felkereste főnököm, az ORTT támogatását kérve.

Később fiam említette, hogy egy volt gimnáziumi osztálytársnője indul a válogatáson.

Telt az idő, de nem szántam rá magam a műsor nézésére, az elődöntők nem keltették fel érdeklődésem. Majd, amikor elérkezett az első szerepdöntő, úgy gondoltam, innen már a legjobbak maradtak a csapatban – és nem tévedtem. Azóta minden szombat este érdeklődéssel figyelem az adást.

A zsűri tagjai általam tisztelt és hitelesnek tartott művészek. Szulák Andrea és Alföldi Róbert évődése életszerűvé, színessé teszi szereplésüket.

A versenyzők kivétel nélkül alkalmasak a mű tolmácsolására, inkább az a kérdés, kit, melyik szerep megformálására tartanak alkalmasnak a nézők és a rendező.

Kedvencem Feke Pál, aki színházi múltja ellenére ugyanúgy jelentkezett a válogatásra, mint bárki más, hiszen István régi szerepálma.

Honlapja: http://www.fekepal.hu/

Amiért említésre érdemesnek tartom a versenyt az a résztvevők hozzáállása. A tehetség, a szorgalom és a műfaj iránti alázat mellett, az összetartás, az egymásért is küzdés szelleme tiszteletre méltó, követendő.

A Társulat produkció győztesei, az elnyert szerep szobrát kapták ajándékba. Figyelemre méltó a terrakotta kisplasztikáiról ismert korondi művész, Józsa Judit.

Honlapja: http://www.jozsajudit.hu/

2008. április 19.

 
 
belepes