Jaffa Kiadó – 2013
Kivételesen nem a fülszöveg segítségével ajánlom figyelmetekbe a könyvet, hanem a szerző búcsúgondolataival és saját érzéseimmel. Bárcsak fiatalon olvashattam volna a könyvet, sok tévedéstől megkíméltem volna magam. Habár a fővonalat újrajátszanám. :-)
"Kamaszként mindenki szép jövőről álmodik. Emlékszem osztálytársaimra, milyen sokszínű, érdekes gyerekek voltak, helyesek, okosak, nagyravágyók. De pár évtized telt csak el, és az osztálytalálkozókon beteg, elhízott, megfáradt, idő előtt megöregedett, elvált, magányos emberekkel találkozom. Egyre fogy a létszám, sokan már el sem jönnek, mert szégyellik, mivé lettek, vagy ami még rosszabb: már nincsenek az élők sorában. Hova lettek az álmok és a tervek? Miért válik vesztessé annyi ember? Hisz mindenki rengeteg tehetséggel és adottsággal jön a világra, csak aztán ezek valahogy elsorvadnak. Mindenki arra születik, hogy szeressen és szeressék, ám sokszor az egész csalódásokba és kudarcokba fullad. Nem hiszem, hogy az álmokról le kéne mondani. Nincsenek eleve vesztes helyzetek, csak rossz hozzáállás. Az ember a világ legbonyolultabb szerkezete. Aki nem tudja megfelelően működtetni, annak a kezében engedetlen jószág lesz, olyan, aki elront mident, kapcsolatot és sorsot egyaránt."
