felso kep
term image

Szendi Gábor: Igen, Virginia, a Mikulás létezik!

Megjelent: Boss Magazin - 2004
(részlet)

Karácsonyok emléke

A karácsony a gyerekek ünnepe, legszebb karácsonyi emlékeink talán mindannyiunknak gyermekkorunkból származnak. Amikor a Karácsonyt még valami varázslat és csodahangulat lengte be, amikor az oly sokat áhított síró hajasbaba, a kisvonat, az első mackó egyszer csak ott várt minket a csillogó, szikrát szóró karácsonyfa alatt, s mi repeső örömmel, de egyben a csodától megilletődötten vettük kezünkbe őket. Jó lenne mindig emlékezni ezekre a pillanatokra és tudni hinni benne, hogy a csodák olykor valóra válnak. Néha ki kell lépnünk a valóság rideg világából, s elhinnünk, hogy a szeretet és a boldogság alanyi jogon jár nekünk. Számomra ez a karácsony üzenete.

Halló, itt a Mikulás beszél!

A különös történet 1955-ben kezdődött. Egy amerikai kis helyi újság megjelentetett egy áruházi reklámot, amelyben megadták "Mikulás telefonszámát", ami persze nem volt más, mint az áruház információs vonala. A nyomda ördöge azonban a reklámban elcserélt egy számot, s így a telefonszám tévesen jelent meg. A telefonszám ugyan téves volt, de létező állomáshoz tartozott: a hadsereg szupertitkos Continental Air Defense Command-jának (Kontinentális Légvédelmi Parancsnokságának) telefonszáma volt, amit csak az Egyesült Államok elnöke és a légierő parancsnoka ismert. A Légvédelmi parancsnokság központja a Cheyenne hegységben, mély, sziklába vágott bunkerben fészkelt, ahol hál' isten meglehetősen eseménytelenül teltek a napok, hónapok, évek. Valaki persze mindig ült a telefonnál, mert akkoriban nagyon időszerű volt a III. világháború kitörése.

1955 egy decemberi napján Harry Shoup kapitány ült a telefonnál, lába az asztalon, újságját olvasgatta, mikor megcsörrent a telefon. Shoup rémülten kapta fel, átfutott agyán, hogy az oroszok interkontinentális rakétái már úton vannak Amerika felé, és az elnök akar érdeklődni a Légvédelmi Parancsnokságon, mikor csapódnak be. Legnagyobb megdöbbenésére azonban egy kisfiú hangját hallotta, aki a Mikulást kérte, majd elkezdte felolvasni kívánságlistáját. Shoup látni vélte a gimnasztyorkás KGB ügynököt a vonal túlsó végén, amint elváltoztatott hangon próbál az ő bizalmába férkőzni, de aztán visszanyerve hidegvérét felelgetni kezdett a kisfiúnak. Az egy ponton azonban gyanút fogott, és felkiáltott: "Hé, Te nem is a Mikulás vagy!". A ravasz kapitány azonban rögtön kivágta magát: "Hohó! Én Mikulás egyik segítője vagyok, fiam. Most pedig légy jó kisfiú és búj be gyorsan az ágyba." Ám alig tette helyére a kagylót, az újra megcsörrent. Azon az estén az egész stáb azzal volt elfoglalva, hogy Mikulás nevében az amerikai gyerekekkel társalogtak. Mindannyiunk szerencséjére minderről mit sem sejtettek az oroszok, mert különben talán küldtek volna ők is néhány interkontinentális rakétát ajándékba. A telefonszám futótűzként terjedt, a lapok megírták, hogy Mikulás tényleg fogadja a gyerekek hívását, a gyerekek pedig lelkesen telefonáltak.
A Légvédelmi Parancsnokság felnőtt a feladathoz: felfedni nem akarták a szupertitkos programot, a telefonvonalat pedig nem akarták megszüntetni, hisz akkor elvettek volna valamit gyermekeik álmából. Így aztán karácsonytáján minden évben Mikulás-szolgálatot szerveztek és szorgalmasan válaszolgattak az évről-évre növekvő számú hívásra. Később nyilvánosságra hozható volt, hogy a közben NORAD (North American Aerospace Command=Észak-Amerikai Légtér Parancsnokság) névre átkeresztelt bázist hívogatják a gyerekek, s ekkor a szolgálat új funkciót talált magának: ettől kezdve radarral "követték" Mikulás szánjának útját az Északi-sarktól az amerikai városokig. Aki felhívta őket, annak mindig jelentették, hogy hol tart éppen Mikulás. 1997-től aztán külön interaktív website-ot hoztak létre, ahol a gyerekek követhetik a radarernyőn a nyolc rénszarvas húzta szán - és persze az ajándékok útját. A statikus site a www.noradsanta.org címen érhető el, a radarjelentések december 23-tól láthatók ugyanitt, több nyelven is. (A szájt egy év alatt is sokat fejlődött, érdemes meglátogatni!) 1997-ben egymillióan keresték fel, 1999-ben már csak Karácsony Estéjén 52 millió lekérés volt, ami olykor elérte a másodpercenkénti 250 000 találatot is.

A teljes cikk a szerző weboldalán olvasható.
http://www.tenyek-tevhitek.hu/virginia.htm

Virginia története ma is folytatódik Amerikában.

http://tinkmara.freeblog.hu/archives/2011/12/21/Igen_Virginia_a_Mikulas_letezik/

 
 
belepes