„A panaszokat kiírom, a boldogságot észrevétlenül felélem…” (2014. 04. 07.)

Beszélgetés Kovács Péter grafikus- és festőművésszel, a szegedi életmű-kiállítása kapcsán, a Tiszatáj online oldalán.

A cikk végén pár fotóm megjelent, melyet a művész műtermében készítettem egy korábbi látogatás alkalmával.

"Budán, a Gellért Szálló mögött magasodik az a varázslatos, több mint 110 éves műteremház, melyben kortárs magyar művészek laknak és dolgoznak. Kovács Péteré a legfelső emelet egyik sarok­műterme. A lépcsőházban fej nél­küli görög kurosz szobor és szá­raz­ság­tűrő aloe verák. Bent tisztaság és nyu­galom. A vásznak, pa­pí­rok rendezett sorokban a falnak támasztva, a polco­kon festékes üvegek, tubusok, dobozok, ecsettartó edények. Hat méter magas üvegfal, mögötte a sárgás al­ko­nyat­ból felderengő Gellért-hegy, és a kezében pálmaágat tartó, kivilágított Sza­bad­ság-szobor. Csöndben süteményt tesz elém, meg kristálytiszta poharat. Perc­ről-percre sötétebb lesz, de villanyt nem kapcsolunk. Fehéren villognak körü­löt­tünk a papírok, vásznak, közepü­kön egy-egy, már csak éppen felsejlő sötét verem. Halkan, lassan és komo­lyan beszél. Hallgatni, megérteni is csak vég­te­len ko­moly­sággal lehet."

Péter 2019. július 20-án itt hagyott minket.