Megalkottam ma egy gépet,
Amely a helyembe léphet
Hordani terhet,
Forralni tervet,
Mondani valami szépet.
Csónakom lékkeltelt rom lett,
Ladikomba sok víz omlett.
Bárhonnan nézem,
Egyik sincs készen.
Teljes csupán csak a komp lett.
Professzor, rangos és neves.
Hóbortot szemére ne vess.
De mit mond néha?
Rosszabb, mint tréfa!
Fogd magad s nyugodtan nevess.
Volt egy gyümölcskertész, Ödön.
Szerényen éldegélt Gödön.
„Napon aszalva
Jó csak a szilva.”
Mondta – s bosszankodott ködön.
Aszfaltból volt itt a talaj
Nem olyan rég, tán még tavaly.
Beszőtte mára
A szeder szára,
Az ember csak belegabaly‘.
Mi a különbség – szólt Máris –
e kettő közt, halljam máris!
Villa, csak villa
– Tisztázta Csilla –,
Csatorna viszont: kanális!
Nem messze van egy nagy bölényes.
Gulyásuk rettentőn fölényes.
Fametszést is tanult,
Azzal sem boldogult.
Rendszerint alá, vagy fölé nyes.
Büszke, szép leányzó Lilla.
Szemhéján hosszú a pilla.
Tányérra ültet
Épp egy szép sültet.
Onnan jön a legjobb illa‘.
Íme a jó öreg Tócsa,
Nagyritkán, hogyha egy szócsa-
tába ő kerül,
Megvív emberül.
Lakhelye – egyébként – Ócsa.
Takaros leányzó, Emma
– Jegyzi föl e golyós penna. –
Bomba az alakja,
Csókos az ajakja
– Volt egykor – és sajnos nem ma.
Nikolette kacér és pajzán.
Ez látszik Boby úr bajszán,
Melyből most kiállnak
Eltévedt szőrszálak.
Akadály nem volt e hajszán.
A spanyol nagyapa, Tió
Látta, hogy érett a dió.
Csávába nem tette,
Mérgektől mentette
S elterjesztette, hogy bió.
Katalin valódi csoda!
Ám rejti egy bezárt szoba.
Vonzó az alkata,
Száj, mell és al-Kata,
Csak tudnám, hogy‘ jutok oda!
Mert tudom – s nem csak így vélek –
Délibáb csupán a lélek,
Járok az utamon,
E véges futamon
S gond nélkül, vidáman élek.
Azt kérded, mi ütött belém?
Incselkedett velem Helén.
Szoknyában tornászott.
Létrára fölmászott
S nem volt bugyi az alfelén ...
Kofának a nyelve pörög:
Vegyenek dinnyét, mely görög!
Belseje piros.
Vinni nem tilos,
Ám hogyha görgetik, görög.
Útszélen állt egy nagy hámor.
Ott játszott íjával Ámor.
Nem tudom mért, ott
Egy nemre célzott,
S így nem lett szerelmi mámor.
Idefigyelj te szép lány,
Rám több, mint öt percet szánj!
S hogyha a csók, a-
mely neked móka,
Kifogy, hát csípje a kány‘!
A büszke kafferbivaly
Mocsárban ült még tavaly.
Bőrét nem ették,
Bőröndnek vették.
Így lett ő kofferbivaly.
Megfestettem ma egy képet,
Hogy mondjon valami szépet:
Mutasson embert,
Mutasson tengert,
Örvendeztesse a népet!
Elgondolkozott egy tank:
Áll itt előttem egy bank.
Ha belelövök,
Vagyonhoz jövök?
Ám ez intézet tán pang ...
A horgász emígyen morog:
Botomon üres a horog.
Ha nincsen kapás,
Rettentő csapás,
S a gyomrom csak tovább korog!
Így szólt egy félkonok ponty:
Fejemen alig van konty!
Jönne egy fodrász,
vagy akár cukrász,
E verset mégtovább rontj‘!
Képeken mutatja Adél,
Pálmákkal kecsegtet a dél.
Ő viszont mással!
Enyhe túlzással
Kegyével egy egész had él ...
Hegedűs, botfülű, bamba.
Gúnyolja az egész banda.
Szívre nem vette,
Istenítette
Arája a bandzsa Vanda.
Katalin csinos kis leány,
De sajnos túlzottan trehány.
Szóltak rá elegen,
Trehány ő ne legyen.
Tanács, amelyet ő lehány.
Hetyke kis uszkár a Néró.
Őrajta trendis a séró.
Nem mondok szépet:
Szilánkba lépett,
Tappancsából folyt a vér, ó!
Északon ácsorgott Lina,
Csizmában, amely halina.
Ám jött a medve,
s ő állt dermedve:
Bátorságába szállt ina.
Jó estét szép öreganyám!
Szólt a legény messzi tanyán.
A nő sikított:
Húzd el a csíkot!
Koptasd a nyelved vén banyán!
„A gyerek nem más, csak kölönc!”
Ne hidd, hogy ez a nő különc.
Igaz, hogy mondja,
De sok a gondja,
Fiai száma már kilönc ...
A nőn a pongyola lenge;
Benga szólt hozzá (vagy benge?):
Ugyebár maga
Gyakorló vega?
S kérdem, hogy parajon teng-e?
Újgazdag úrhölgy, Kiss Sziszi,
Pezsgőjét fennkölten iszi.
„Kisujjad távol
Tartsd a pohártól,
Csak így sikk!” – ő szentül hiszi.
Okos fiú lesz majd Benő.
(Izomagya máris menő!)
Csurgással nyála,
Ha felhagy nála
És a fejelágya benő.
A csatár heppje a zsuga.
Le is nézi ezért húga.
Bár éjjel, nappal
Csapkod a lappal,
Öngólt még sohasem rúga.
Kedélyes Állat a teve,
De csak, ha eleget eve.
Kiisz‘ egy kutat,
Falja az utat.
Sivatag-hajó a neve.
Állatkerti limerickek
Azt rebesgeti a fáma,
Nem is oly régen egy dáma,
A zebrától jövet,
Épp fagylaltot evett
S homlokon köpte egy láma.
*
Viziló kománk, a beste,
Ásítgat nappal és este.
Nővér, vagy fivér ?
Mindegyik kövér,
S zöld vízben tesped a teste.
*
Sötét a zebrán a csík.
Vagy fehér; de kedélye víg.
Sörénye sörte,
S Afrikaszerte
Tarkállik tőle a sík.
*
Sosem hord pepita sálat,
És talán sosem von vállat,
Fiát, ha viszi,
Erszénybe teszi.
Találd ki, micsoda Állat !
