Szeretettel köszöntelek Benneteket!
Örömmel látom, hogy ebben a nehéz időszakban is szép számmal vesztek részt a szakmai konferencián. Fontosnak tartom a tapasztalatcserét, a találkozást.
Magas szintű titkárnőképzés van Magyarországon, kiváló előadói vannak a témának, de mi gyakorló titkárnők tudjuk igazán, hogy akadnak váratlan helyzetek, melyekre pillanatok alatt kell megoldást találnunk, és ez nem mindig tanítható. A szakma szeretete, gyakorlat és némi beleérző képesség szükséges hozzá.
Nézzünk pár példát:
Főnökünk hosszabb időre elmegy magánügyben. Távollétében fontos helyről, még fontosabb emberek keresik és azonnali választ várnak kérdésükre. Mit tehetünk?
Ha a feleségével van, nyugodtan felhívhatjuk mobiltelefonon. Mondjuk kocsiban ülnek és miközben hallgatja kérdéseinket és utasítást ad, kihúzza magát és azt gondolja: „Látod Drágám! – milyen fontos, nélkülözhetetlen ember vagyok. Te pedig reggel azért veszekedtél, hogy szanaszét hagytam a zoknit.”
Veszélyes viszont akkor hívni, ha általa kedvelt kolléganőnkkel egyeztette az indulás időpontját. Rácsöröghetünk, de rosszkedvű lesz és a rosszkedvű főnök titkárnője is hamar elszomorodik.
Egy alkalommal Elek Judit, a neves rendező, forgatókönyv-író – az Árvácska című filmet talán mindenki ismeri – időpont-egyeztetés nélkül bejött a főnökömhöz, érdeklődni új filmje támogatásának esélyeiről. A főnök zárt ajtaját látva egyszerűen nem akarta elhinni, hogy házon kívül van. Valamiért gyanú támadt benne, biztosan korábban letagadtatták magukat páran a látogatásakor. A titkárságról kifelé menet az idős asszony egyszerűen odaugrott az ajtóhoz és benyitott, bekukucskált – természetesen üres irodát látott. Megnyugtattam, telefonálok, amikor időpontot tudok adni újabb látogatásához.
Talán a legfontosabb, hogy mindig megtaláljuk a hangot főnökünkkel, munkatársainkkal és a vendégekkel.
A könyv
A könyvnek köszönhetem ezt a felkérést, ezért gondolom, sokakat érdekel a születése. Akik olvasták, vagy látogatják honlapom, tudják, hogy gyakorló titkárnőként saját tapasztalatom írom le, mondom el.
A rendszerváltás az IBUSZ főkönyvelői titkárságán ért, ahol nagyon szerettem dolgozni. A főkönyvelő asszony férjével és osztrák barátjukkal brókercéget alapított, kihasználva az akkori lehetőségeket. Kérte, hogy tartsak vele titkárságvezetőként. Komoly fejtörést okozott számomra a döntés. Szerettem az utazási irodát, érdekes volt a munka, ismerős a környezet és megbecsültek. Érdeklődő emberként viszont a kihívás vonzott, a főnöknőm kedveltem és a szakmai-anyagi előmenetel is csábított. Végül igent mondtam, és izgalmas időszak következett. Már az iroda felújítási munkálatainak irányításában, a berendezés kiválasztásában, az adminisztráció elindításában is részt vehettem. Ez egyfajta családias légkörben, jó hangulatban telt. Kis létszámmal dolgoztunk, a fiatal brókerek pedig új színt hoztak az irodai mindennapokba.
Sajnos az élet nagy rendező, pár hónappal később vezérigazgatónk váratlanul, szívinfarktusban elhunyt. Feleség egy nemzetközi pénzügyi társulásban dolgozott tovább, ahová nyelvtudás hiányában nem tudott magával vinni. Az osztrák tulajdonos még egy ideig működtette a céget, de tudtuk, hogy állást kell keresnünk. Ez a rendszerváltás után történt, amikor diplomát és több nyelv ismeretét várták el a titkárnőktől, még akkor is, ha a hirtelen alakuló kis kft tulajdonosa, vezetője nem rendelkezett megfelelő végzettséggel. Negyvenhárom évesen az esélytelenek táborába kerültem és megalázó felvételi beszélgetések sorát éltem át.
A legkülönösebb eset egyik minisztériumunkban történt. Hirdetésükre jelentkezve beküldtem az önéletrajzom. Rövidesen felhívtak telefonon és időpontot egyeztettünk a felvételi beszélgetéshez. Megérkezve döbbenten tapasztaltam, hogy a titkárságon többen várakoznak, méregetve egymást és saját esélyeiket. Amikor az ott dolgozó titkárnő a számítógépen botladozott és a szomszéd irodából hívott segítséget, – nem titkolva előttünk szakmai hiányosságait – megsajnáltam. Arra gondoltam, végig kell asszisztálnia az utódja kiválasztását. Egyre kevésbé tetszett a hely, de kivártam a sorom. Meglepődtem, amikor a főnöki szobába lépve, egy hosszabb asztal mögött három embert láttam, akár az érettségin. Hamar kiderült, hogy az alkalmatlan titkárnőnek keresnek segítséget, mert sok a munkája. Kérdeztem, olvasták-e az önéletrajzom? Olvasták. Tudták, hogy önállóan levelezek, ügyintézek, ellátok munkaügyi, pénzügyi feladatokat, mégis behívtak – rabolták az időm. A 20-as években játszódó filmek jutottak eszembe, amikor a gépíró kisasszonyok hosszú, tömött sorban álltak a magánirodák lépcsőfordulójában, egy-egy napilapban megjelent álláshirdetést követően.
A történtek után leírtam a szakmai hitvallásom, ismeretem és elküldtem több női magazinnak. Rövid idő múlva a Nők Lapjában megjelent a meghúzott változat. A cikk mellett több közismert személy titkárnőjével készült riport volt olvasható. Sokan hívtak, gratuláltak. Rövidesen megfelelő állást is kaptam.
Pár évvel később kéziratom elkerült Ottlik Károlyhoz, aki felhasználta a Protokollkódex titkárnő fejezetéhez. E könyv kiadója, a Szaktudás Kiadó Ház vezetője tette fel a kérdést, vállalnám-e titkárnő kézikönyv megírását. Először meglepődtem, nem tudtam van-e bennem annyi tudás, képesség, hogy eleget tegyek a feladatnak. A kihívás nagy, a felkérés megtisztelő volt, így pár nap gondolkodási időt kértem. Napokig nem aludtam, zsongtak fejemben a gondolatok, ötletek. Arra gondoltam, pályafutásomon keresztül bemutathatom a szakma múltját, ami a számítógép megjelenésével feledésbe merül. Az írógép, indigó, stencil, gyorsírás szinte ismeretlen a pályakezdők számára. Saját tapasztalataim leírásával pedig segíteni tudok másoknak. Amikor pár nap múlva átadtam a tartalomjegyzék tervezetét, időpontot kértek a kézirat leadására. Így kezdődött...
A honlap
A honlap ötlete a könyv kifutási ideje után vetődött fel. Egyrészt az internet segítségével elérhetővé tettem részleteket azok számára, akik nem jutottak hozzá, másrészt készültem a nyugdíjas évekre. A technikai kivitelezést informatikus fiam vállalta, a megjelenést pedig grafikus kollégájának köszönhetem. A felépítés és tartalom természetesen saját elképzelésem szerint alakult és bővül a mai napig. Sok örömet és ismerőst köszönhetek a weboldalnak, mely a Google Analytics statisztikái szerint havonta átlag 2000 látogatót regisztrál.
Például Bencze Imrével folyamatosan váltunk levelet. Először a szinte mindenki által ismert, Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak ajánlott, Édes, ékes apanyelvünk írása került fel a nyelvi humor oldalra. Pár levélváltás után kifejezetten nekem/nekünk írt limericket a titkárnőről és időnként megtisztel újabb írásaival, melyet mindig örömmel közzéteszek.
Az ajánlott linkek első bekezdése, a „Segítség a munkában és a szabadidő eltöltésében” tartalmazza azokat az oldalakat, melyeket rendszeresen használok, nagy segítségemre vannak.
Itt található még több, számomra érdekes weboldal elérhetősége, melyek tulajdonosaival levélben, vagy személyesen tartjuk a kapcsolatot. Meghívnak előadásaikra, könyvbemutatóra, megosztjuk egymással ismereteinket.
Természetesen titkárnői megkeresések is érkeznek, melyekre a legjobb tudásom szerint válaszolok. Mindig hangsúlyozva, hogy nem tudhatom a biztos megoldást, de elmondom, mit tennék az adott helyzetben.
Hobbim a fotózás, mely egyrészt örömforrás, másrészt segít emlékezni kellemes élményekre. Sok látogató a webalbumom nézegetése közben kap ötletet, kedvet egy-egy programhoz, utazáshoz. Távoli országokban élő magyarok és idős, lakásba szorult emberek pedig a fényképek alapján követik az itthoni eseményeket, illetve látogatnak más városokba, országokba.
Előfordult, hogy egy magazin főszerkesztője jelezte, egyik fotómat szeretné felhasználni a következő lapszámban. Máskor felkértek, hogy egy fogadáson fotózzak. Legutóbb Szendi Gábor író-pszichológus tisztelt meg azzal, hogy az általam készített fotókat felhasználja, amikor újságok, webszájtok fényképet kérnek tőle.
Egy album pedig az utazásaim során látott írógépekről készült felvételeket tartalmazza.
Térjünk vissza a hivatáshoz
A titkárnők kivételes helyzetben vannak: ahány cégnél dolgoznak, annyi területre van rálátásuk. Észrevétlenül gyarapszik tudásuk is az évek során, mivel általában magasan képzett főnökök és munkatársak között mozognak, akiktől rengeteget tanulhatnak.
A titkárnői hivatás egy-két alaptulajdonságot megkövetel. Úgy gondolom, hogy – tudatosan vagy anélkül – az anyáskodó, érzékeny, mások problémái iránt nyitott, empátiával rendelkező nők választják életcélként. Ez a típus viszont érzékenyebb, sérülékenyebb: a főnök reggeli hangulata, befolyásolhatja egész napjukat. A vendégek, telefonálók sokfélesége öröm s bánat forrása. Mivel a szakma erős önkontrollt, fegyelmezettséget követel, időnként komoly stresszel jár.
A tudás hatalom, mellyel élni és nem visszaélni kell! A titkárnő előtt nincs titok. Amit a főnök nem mond el, kiderül a postabontáskor, a telefonokból vagy a kollegák elmesélik. Hihetetlen, hogy az emberek milyen közlékenyek a telefonban! A barátok, a szülők, a gyermekek is szívesen elbeszélgetnek a titkárnővel, aki ilyenkor sok magánjellegű információhoz jut, de erről szigorúan hallgatnia kell. Legokosabb, ha a főnök nem sejti, mennyit tudunk róla, mert zavarni fogja.
A hivatali titok sérthetetlen. Figyelnünk kell arra, hogy mikor, kinek, mennyit lehet elmondani. Mindig próbálkoznak munkatársak tőlünk megszerezni értesüléseket, de soha nem kerülhet szóba nevünk egy-egy hírrel kapcsolatban.
„Nem a ruha teszi az embert” – hallottuk régen, tévesen. Az igazi értékek valóban nem láthatók, de az első benyomás meghatározó az emberi kapcsolatokban. Előfordul, hogy nincs időnk megismerni a másikat, s ilyenkor bizony a megjelenés alapján értékelünk. Vannak szakmák, ahol különösen fontos a jó megjelenés: a vendégek, üzleti partnerek először a titkárnővel találkoznak. A cégről, a főnökről első információ az őket fogadó munkatárs külseje, modora. Emellett minden nő önbizalmát növeli, és biztos fellépését elősegíti a tudat, hogy jól néz ki.
Sokan úgy gondolják, hogy titkárnőként fiatalon lehet érvényesülni. Úgy gondolom a megbízhatóság, precizitás és alkalmazkodás a külsőnél fontosabb. Elmúltam 50 éves, amikor egy délután munkából hazaérve az üzenetrögzítőmön egy régi főnököm kért visszahívást. Amikor beszéltünk, állást ajánlott. A médiából tudtam, hogy kinevezték egy fontos cég elnökének. Azt mondta, ezen a szinten sokat tudnék segíteni, nagy szüksége van rám. Pár évem volt az előrehozott nyugdíjig, jól éreztem magam az akkori helyemen – már nem terveztem változtatást. Ekkor olyan összeget ajánlott fizetésként, amire nem lehetett nemet mondani. Jól döntöttem, mert a munka változatos volt, érdekes vendégek fordultak meg az irodában, ráadásul kellemes környezetben, vidám, jól képzett fiatalok között dolgozhattam. Amolyan jutalomjáték volt a pályafutásom végén.
Kapcsolatok
A főnök
A főnök egyénisége – akár demokratikus, zsarnok vagy családias légkört teremtő – meghatározza a beosztottai hangulatát és az irodában uralkodó légkört. A titkárnőnek fontos, hogy valamit tisztelni tudjon vezetőjében: tudását, jellemét, emberségét, szerencsés esetben ezek keverékét. Természetes emberi reakció, hogy szeretnénk felnézni rá, de vegyük észre időben, ha ezt mégsem érdemli meg. Vigyázzunk, hogy önértékelésünket ne csak a főnök véleményétől tegyük függővé. A szoros függés ebben a munkakapcsolatban valamilyen mértékű szimpátiát, azonosulni tudást követel. Előfordulhat, hogy összeszorított foggal kell kibírnunk egy időszakot, amikor olyan főnök mellé kerülünk, aki merőben ellentétes a mi egyéniségünkkel, akivel nincs meg az összhang. Lehetőleg minél előbb váltanunk kell, mert érzelmileg az ilyen helyzet sokat kivesz belőlünk.
Igyekezzünk megőrizni belső tartásunkat és mindig adjuk önmagunkat! Nem kell teljesen belesimulnunk a környezetbe, mert zavart okozhat a szerepjátszás. Tudom, hogy az átlagembernél jobban törekszem a precizitásra, én így érzem jól magam. Volt főnököm, aki ezt erényként fogadta. Örült, hogy soha nem kellett odafigyelnie egy kérés vagy utasítás kiadása után annak teljesítésére. Tudhatta, hogy amikor kimondta, már nem kell a dologgal többet foglalkoznia. Csak akadály esetén tértem vissza a témára, különben mindig elintéztem a leglehetetlenebb feladatokat is. Viszont volt főnököm, akit ez hihetetlenül idegesített. Igaz, hogy korábban nem dolgozott vezető beosztásban. Sokszor emlegetett később, amikor lezser titkárnővel kellett dolgoznia.
Előfordul, hogy szóban nem kapunk elismerést, de jövedelmünk tükrözi, elégedettek velünk. A férfiak nehezebben mutatják ki érzelmeiket. A vezetők sokszor kapnak meghívót különböző rendezvényekre. Nem szokatlan, hogy már lekötött program esetén átadják titkárnőjüknek a lehetőséget, melyet telefonon mindig jelezzünk a szervezőknek. Ilyenkor nem szabad elfelejtenünk, hogy cégünket, főnökünket képviseljük, mely kötelez öltözködésünkben és viselkedésünkben egyaránt. Ezeknek a gesztusoknak nagy megtartó ereje van.
Szerelmek
Van, aki bevallja, van, aki tagadja, de ettől még előfordul a főnök és titkárnője közötti intim kapcsolat. Nem véletlenül témája könyveknek, filmeknek, vicclapoknak.
Fiatalon lehet a legkönnyebben csapdába esni. A főnök tekintélye, hatalma, megalapozott egzisztenciája nagyon imponáló lehet egy fiatal lánynak. Szerencsés, ha egyoldalú, titkolt, plátói szerelemként éli meg, mely hamar elmúlik. A főnöknek általában családja van, vagy ha nincs, akkor inkább a hódításokat kedveli, mint a kötöttséget. Ezek a kapcsolatok rosszul szoktak végződni. Érzelmileg mindig a nőt viselik meg jobban. Nagy valószínűséggel csak munkahely-változtatással lehet kikerülni ebből az élethelyzetből.
Mások tudatosan vállalják a viszonyt. Ilyenkor két ember kölcsönös megállapodásáról van szó, akik szeretőre vágynak. Ezt a kapcsolatot érdek is létrehozhatja, ahol a főnök szexpartnerhez, a beosztott pedig különböző előnyökhöz jut. Viszont számítani kell a munkatársak ellenszenvére.
Előfordul, hogy a titkárnő kezdeményez. Könnyű dolga van, hisz a munkahelyen csinos, kedves, megértő. Félő, hogy későn kapnak észbe a csapdába esett férfiak. A titkárnő is lehet reggel kócos, mogorva, este pedig fáradt, ideges: otthon ő is elengedi magát az egész napos mosolygás után. Mindenesetre nem biztos, hogy különb, mint a már megunt feleség. Általában jóval fiatalabb partnerénél, s ezért sokkal inkább irányítja, kihasználja őt.
Létezik elsöprő, igaz, őszinte szerelem, ez ellen nincs mit tenni. Szerencsés, aki találkozik vele.
Természetesen, legtöbben betartjuk az ajánlott három lépés távolságot. A munkatársak közötti szerelem befolyásolja a többiek mindennapjait. A magánélet színtere nem a munkahely. Kevesen tudják olyan óvatossággal és tapintattal kezelni ezt a helyzetet, hogy észrevétlen legyen. A kapcsolat komolyra fordulásakor az egyik félnek be kellene adnia a felmondását.
Nemrég láttam Az utolsó óráig című filmet, mely Hitler titkárnőjének visszaemlékezéséről készült 2002-ben. Traudl Junge 1942-től a náci birodalom összeomlásáig volt Adolf Hitler egyik személyi titkárnője. A Führer a végrendeletét is neki diktálta le. Ötven évig nem beszélt nyilvánosan az emlékeiről, hallgatott az életéről.
1942-ben egy ismerős segítségével kapott állást Hitler munkatársai között. A levelek szortírozásával foglalkozott. Amikor a Führer új titkárnőt keresett, kemény versengés indult a megüresedett állásért. Sokak megrökönyödésére Hitler a fiatal, de gyorsan és kevés hibával gépelő, csendes, megbízhatónak tűnő lányt választotta ki a bizalmi állásra. Az ekkor 22 éves titkárnő három esztendőn át szolgálta hűséggel a Führert: gyorsan megszokta annak különös napirendjét, a reggeli fekvéseket, déli ébredéseket, a befolyásos személyek jövés-menését, s ezeknek megfelelően nem ritkán a 24 órás készenlétet.
Hitler mindig azt mondta: „Ne aggódjatok. Csak tegyétek amit mondok, a felelősség az enyém.” A titkárnő ezzel nyugtatta meg lelkiismeretét.
Vallomásában elmondta, hogy minél öregebb lesz, annál inkább nyomasztja a teher, hogy olyan embernek dolgozott, sőt még kedvelte is, aki ezt a hihetetlen szörnyűséget véghezvitte. Azt, hogy boldogan, önfeledten élt, amikor borzalmak történtek körülötte és nem ismerte fel a szörnyeteget a főnökében. Nem látta át, mibe keveredett.
1945-ben a Hitler házaspár öngyilkossága után Frau Junge elhagyta a berlini bunkert, és álnéven folytatta tovább életét. A fiatal titkárnőt nem vonták felelősségre. Súlyos betegség után, 80 évesen halt meg néhány órával a film ősbemutatója után.
Utolsó szavai: „Azt hiszem, kezdek magamnak megbocsájtani.”
Szándékosan szélsőséges példát említettem, de mindannyian tudjuk, mennyire nehéz feldolgozni, ha főnökünk ügyeskedik, nem mond igazat, vagy árt másoknak – és valamilyen szinten ebben segítenünk kell, akár csak hallgatással. Előfordulhat, hogy súlyos titkot viszünk a sírba, még családunknak sem beszélhetünk róla.
Munkatársak
A beosztottak igyekeznek jó kapcsolatot kialakítani a titkárnővel. Nehéz megkülönböztetni, hogy ki szereti az embert, ki a beosztást. Nagyon körültekintően kell kiválasztanunk azokat a munkatársakat, akiket közel engedünk magunkhoz és megtisztelünk bizalmunkkal. Megkockáztatom azt a kijelentést, hogy barátokat nem a munkahelyen kell keresnünk, ott jó munkatársi és emberi kapcsolatra kell törekednünk.
Különösen óvatosan kell fogadnunk azt az új munkatársnőt, aki belépése pillanatában barátnői közvetlenséggel avat be életébe, oszt meg bizalmas titkokat. Ez önmagában helytelen, a barátsághoz idő kell. Az érzelmek húrjait pengetve észrevétlenül túl közel kerül kitárulkozásával lelkünkhöz, így kifürkészheti rejtett érzéseinket, féltve óvott problémáinkat. Amikor kiismerjük, már késő, és ellenünk fordíthatja, amit tőlünk, rólunk tudott meg, ráadásul értékesítheti saját életének piacán.
A férfi kollégák bókjait, kedveskedéseit szívélyesen, de megfelelő távolságtartással kell kezelnünk. A másik nem nagyon jól veszi jelzéseinket. Érzik, kivel lehet kikezdeni, barátkozni és kinél kell betartaniuk a játékszabályokat.
A munkatársak közül a hivatalsegéd és a gépkocsivezető sokkal fontosabb személy, mint sokan gondolnák. Számtalan esetben korábban jutnak fontos információkhoz, mint a titkárnő. A főnök-titkárnő kapcsolathoz hasonló a titkárnő-hivatalsegéd-gépkocsivezető közötti szoros összetartozás. Illetve a széthúzás jelentősen befolyásolhatja a hatékony munkavégzést, valamint a rólunk kialakult képet. Tudomásul kell vennünk, hogy e két szakma képviselői nemcsak azzal a szervezeti egységgel vannak kapcsolatban, ahová tartoznak, hanem egy láthatatlan szál összefűzi őket és rendszeres közöttük az információáramlás. A karbantartással, postázással, takarítással foglalkozók sokszor panaszkodnak, hogy a titkárnők nem kezelik őket egyenrangú emberként, pedig mi lenne velünk nélkülük?
Egy megtörtént eset mély nyomott hagyott bennem. Egyik hivatalsegéd munkatársam korábban egy keménykezű, zsarnok főnök mellett dolgozott, aki többször megalázta. Ő természeténél és beosztásánál fogva nem mert kiállni magáért, hanem csak tűrt hosszú időn át, míg egyszer úgy érezte, nem bírja tovább, és cselekedett. A főnök kért egy kávét, ő megfőzte, de mielőtt bevitte, tennie kellett valamit: beleköpött és megnyugodott. A történetet hallva elborzadunk, másrészt elgondolkodunk, hány év megaláztatás vezetett idáig.
Ne feledjük el azokat az apróságokat, melyek a munkatársi kapcsolatot jobbá tehetik. Egy képeslap a nyaralásról, betegség esetén tapintatos telefonos érdeklődés a hogylétről, névnapi köszöntés pár szál virággal vagy egy üveg itallal. Semmit nem túlzásba víve, nehogy zavarba vagy kényszerhelyzetbe hozzuk a másikat, hisz ezeket a gesztusokat illik viszonozni, lehetőségeink, körülményeik pedig nagyon eltérőek. Munkaidő alatt soha ne fogyasszunk alkoholt! Visszatetsző, ha az ünnepség után érkező vendég leheletünkből érzékeli az ital fogyasztását. Az alkoholos koccintások mindig a munkaidő lejárta után történjenek. Apróbb segítségek is beleférnek, sőt elengedhetetlenek a jó munkatársi kapcsolatba.
A titkárnők ismeretlenül is összetartanak. Sok évtizedes tapasztalatom, hogy idegen cégekkel érintkezve mindig segítséget kaptam a pályatársaktól. Csak ebben a beosztásban lévő személyek érthetik meg igazán, néha milyen lehetetlen feladatokat bíznak ránk. A bajban lévő titkárnő problémáját mindig magaménak éreztem, és minden tudásommal segítettem. Amikor cégen belül fordultak hozzám, ugyanezt tettem. Soha nem kérdeztem az ajtón berohanó embertől semmit, hanem nyújtottam a kért tárgyat, tárcsáztam a szükséges telefonszámot. Majd utólag, amikor már kikerült a vészhelyzetből, felhívott és megköszönte a segítségem, vagy közeli kapcsolat esetén elmagyarázta, mi történt.
Vendégek
A vendégek, üzleti partnerek nagyon különbözőek. A legfontosabb szabály: bármi is a vendégről véleményünk, nem szabad éreztetni vele.
Az egészségügyben figyelembe kell venni a hierarchiát, ami itt nagyobb hangsúlyt kap. Valamint a beteg emberek megjelenését. A betegség elesetté, kiszolgáltatottá, érzékenyebbé teszi az embert. Nagyobb figyelmet, türelmet igényel a velük való foglalkozás, de erről többet tudtok nálam.
Végül beszélnünk kell a versenyről, az állásvesztésről
A verseny rokona tágabb értelemben a törekvés, hogy megfeleljünk a követelményeknek. A mai élet számos ilyet támaszt. A munkahelyeken gondosan mérik teljesítményünket, de közben jó anyáknak-apáknak, jó szeretőknek, boldognak, kiegyensúlyozottnak és nem utolsó sorban karcsúnak is kell lennünk. Az Egyesült Államokban, de hazánkban is, hány ember életét keseríti meg, hogy nem felel meg a képernyőkről, óriásplakátokról visszaköszönő ideálnak? Milliókról van szó. Bűntudat és az értéktelenség érzése – stressz a javából. A munkahelyeken pedig a „lebegtetés”, újszülött piacgazdaságunk remek gyakorlata arat: kevesen érezhetik biztosnak az állásukat, és ezzel az életüket. Az érzés: nincs hatalmunk a sorsunk felett, a végzet bármelyik pillanatban lecsaphat, letépheti fejünk fölül a fedelet. Állandó stressz, az egyik legfontosabb mind között. Körülbelül ez a különbség a jóléti államok nyugodt, kiegyensúlyozott arcai, és az itthoni fásult, űzött tekintetek között.
A versenyből fakadó stressz az elmúlt évek változásaival jelentősen erősödött. Bennünket is elért a szabad verseny tempója, amely – kétség nem fér hozzá – embertelen. Számos gondolkodó megfogalmazta már ezt, de talán a legkifejezőbb alkotás Michael Ende Momo című halhatatlan meseregénye: „A verseny az időt lopja el tőlünk: azt az időt, amelyben szeretteinkkel törődnénk és élveznénk az életet. Nem engedi, hogy észrevegyük, más is van odakint, a rohanáson túl.”
Amikor elveszítjük állásunkat – összeomlik a világ. A megalázottság, az önértékelés csökkenése, a bűnösök keresése, az élet értelmetlenségének érzése lesz úrrá rajtunk. Majd jó esetben, idővel megrázzuk magunkat, felállunk és újra kezdjük. Előfordulhat, hogy jobb helyzetben, de ez előre nem látható.
Nagyon fontos, hogy ne veszítsük el önbizalmunkat, hitünket abban, hogy értékesek vagyunk. A keresés nehéz időszakában sokat segíthet a zene, a mozgás jótékony hatása. A család szeretete, a barátok bíztatása. Viszont számítanunk kell rá, hogy sokan elhúzódnak tőlünk a bajban. Ez fájdalmat okoz, de utólag látni fogjuk, milyen jó tisztán látni a körülöttünk élők érzelmeit. Kellemes csalódások is érhetnek minket, akár új barátokat is találhatunk.
Popper Péter egy előadásán pontosan megfogalmazta ezt a lelkiállapotot: „Minden ember életében legalább egyszer elkövetkezik az a pillanat, amikor a Vergilius-féle pokoljáráson átesik”. Valóban: sorsdöntő visszatekintés és újrakezdés jellemezi a munkahely elvesztését.
