Ken Follett rajongó vagyok, de csak nyugdíjasként, két éve olvastam első könyvét. Olvasó emberként rendszeresen benézek a könyvesboltokba, és amikor a Gabó Könyvkiadónál újra megjelent a Katedrális, eszembe jutott egy régi párbeszéd. Valamikor egy kollégám azt mondta, türelmetlenül várja az író újabb és újabb könyvének megjelenését, annyira szereti. Gondoltam, megér egy próbát, és megvásároltam a könyvet. Azon a héten elhanyagoltam mindent, olvastam és olvastam. Lekötött a történet, és Follett stílusa rabul ejtett. Fiamtól megkaptam a folytatást, és azóta vadászom könyveit.
Szerencsére a kiadó újabb kiadásokkal örvendeztet meg, így szép lassan a teljes életmű birtokában leszek. Ken Follett honlapját olvasva kiderült, majdnem egyidősek vagyunk. Micsoda életút! – és remélem, még hosszú évekig szellemi- és fizikai egészségben megajándékoz minket az írásaival. Elhatároztam, hogy az ő könyveit nem könyvtárból vagy kölcsönkérve olvasom, hanem vásárlással viszonzom a kellemes órákat, az élményt, amit számomra nyújt.
Amikor barátnőm felhívta figyelmem egy új könyv megjelenésére, a Bookline Online Áruház kínálatában felfedeztem, hogy nemcsak ezt a kiadványt tudom előrendeléssel beszerezni, hanem raktárukban van még két általam nem olvasott munka az írótól. Megrendeltem mindhármat. A visszaigazolás napján értesültem a Titánok bukása megjelenéséről, így újabb online rendelést indítottam. Nyugdíjasként minden kedvezményt igénybe veszek, így nem szállítással, hanem saját átvétellel vásárolok. Így a 15 %-os kedvezmény tisztán megmarad, és a napi sétám úticélja is adott. Egy gondom adódott, mert az üzletszabályzat szerint pár napon belül át kell venni a rendelt árut. Nagyon rugalmasan kezelték a problémát, és visszajeleztek, hogy meghosszabbították az első rendelés átvételének határidejét, így csak egyszer kell megtennem az utat.
Ma reggel esőre ébredve, gondoltam megyek, hisz „jólesik”. Pár korábbi vásárlásból megmaradt nejlonszatyorral felszerelkezve (ki tudja, adnak-e a kedvezménnyel vásárolt könyv mellé), elindultam a Múzeum körúti üzletbe.
Az első meglepetés akkor ért, amikor nagyon rendezett könyvesboltot találtam a várt raktárhelyiség helyett. A megrendelés számát bemondva, pillanatok alatt megkaptam az összekészített árut. A pénztárnál pedig saját emblémával ellátott szatyorban adták át, és a pultról elvehettem pár ingyenes kiadványt (Könyvhét, Vince Kiadó 2010. évi könyvajánlója és Bookline könyvjelző).
Szaladtam volna tovább, ahogy évtizedek óta teszem, de a pénztáros kedvesen invitált egy ajándéksüteményre. Az emeleten lévő kávézóban minden vásárló kaphat a számla bemutatásával egy muffint, vagy sütit, és hozzá vásárolhat egy csésze kávét vagy teát. Egy pillanatig gondolkodtam, majd elfogadtam a lehetőséget. Amióta üzleti világunkba beköszöntött a kapitalizmus, azt tapasztalom, semmi nincs ingyen. Gondoltam, biztosan a kávé árában jelentkezik az akciós sütemény ellenértéke. Ennek ellenére úgy döntöttem, elfogadom a kedves invitálást. Kint esik az eső, ez a hangulatomra is hatással van. Kerül, amibe kerül – megérdemlem.
A pénztáros hölgy nehéz szatyrom kivette a kezemből és elhelyezte a pulton, hogy ne kelljen magammal cipelnem, és megmutatta a kávézóhoz vezető lépcsőt. Magammal vittem a Könyvhét című lapot és felmentem. Egy fiatalember hasonló szívélyességgel fogadott. Megfőzte a kávét, amíg eldöntöttem, hogy a nagy választékból melyik süteményt kérem és mindezt tálcán, egy pohár víz kíséretében az asztalomhoz hozta, ráadásul a számla önköltségi árat tartalmazott. Fogyasztás közben olvasgattam a közelmúltban megjelent könyvekről, és elgondolkodtam a szokatlan gesztuson.
Nem tudhatták, hogy (egykönyves) író vagyok. Ugyan a könyvem megrendelhető náluk, de az ott dolgozók – még ha kezükbe veszik is, mivel a szakmának szól – nem hiszem, hogy belelapoznának. Öltözékem sem a magas beosztású vezetők mellett dolgozó titkárnőtől megszokott volt. Az üzletbe könyvbarát nyugdíjasként léptem (az éttermi sztorikból ismert Lumnitzer nővérekhez hasonlóan). Tehát figyelmüket, a kedves kiszolgálást a tisztelt Vevő és a reményeik szerint visszatérő Törzsvásárló kapta, amit ezúton is köszönök.
Álljunk meg egy szóra! – egy süteményre, ha arra járunk.
Budapest, 2010. október 5.
